Ködös, esős szombat reggel volt. John, úgy nyolc óra tájt az ébresztő óra kellemetlen hangjára ébret. Mérges is volt magára, amiért nem kapcsolta ki előző este az ébresztést. Mivel nem volt az a visszaalvós típus, ezért felkelt, és kiment a konyhába, hogy kávét főzzön. Felkapcsolta a villanyt, beizzította a konyhában lévő kisrádiót, majd összerakta a békebeli kotyogós kávéfőzőt, és leült az asztalhoz. Ezen a hétvégén egyedül volt otthon, mivel szülei elutaztak, és csak vasárnap este érkeznek vissza. Szóval övé volt a lakás. Különösebb tervei nem voltak a hétvégét illetően, kivéve annyi, hogy este lesz egy kisebb fajta házibuli, az egyik haverjánál.

Miközben üldögélt, és a szombati újságot lapozgatta, a kávéfőző sistergő hangja és kellemes kávé illat töltötte be a konyha légterét. Beízesítette a kávéját, majd rágyújtott egy cigire. Közben azon gondolkozott, hogyan üthetné el az időt estig. Eszébe jutott, hogy van füve, mivel tegnap este vett, készülvén a mai bulira. John nem vetette meg eme élvezeti cikket, viszont a szintetikus drogokat mélyen elítélte. Mondván, hogy úgy sincs itthon senki, és remélhetőleg vasárnap estig nem is lesz, úgy döntött, hogy teker egy jointot, ha már úgy sincs jobb dolga. Előszedte a hozzávalókat, közben berakott valami kellemes zenét, majd megsodorta a némi fűvel felturbósított cigarettát. Szívta a spanglit, járkált a lakásban, és dudorászott. Épp a nappalinál járt, amikor meglátta, hogy az irattárolós szekrény alsó fiókja majdnem félig ki van húzva. Anyuék biztos kerestek valamit - gondolta magában - és ha már nyitva volt, bele is nézett. Tudta, hogy a fiók e részében mindig régi leveleket, meg fényképeket tároltak. Lassan kezdte érezni az áldott cannabis hatásait, és céltalanul turkálni kezdett a levelek között.

Ahogy keresgélt és bámulta a régi leveleket, mert ahhoz, túl kész volt, hogy el is olvassa őket, rátalált, egy a dédnagyanyától a nagymamájához írott levélre. Mivel ez igazán réginek tűnt, megpróbálkozott azzal, hogy elolvassa. A levél első részében nem is volt semmi különös, csak a szokásos tiszteletkörök meg üdvözletek. Aztán felpörögtek az események. A dédmama leírta, hogy nem rég jutott az eszébe, egy történet, amit mindenképpen le szeretne írni, mert még senkinek nem mondta el. John ekkor már full kész volt, és egyre jobban érdekelte a történet. Szóval a dédi, azt taglalta, hogy még tinédzser korában, egy szép őszi napon elindult a közeli erdőbe gombát szedni.

 

 

De itt megszakadta a történet, mert valami ráfolyhatott a papírra valamikor, és John nem tudta tovább olvasni. John hallott már a varázsgombáról, de valahogy soha nem úgy jött ki a lépés, hogy kipróbálja. Ekkor kezdett John fejében összeállni a kép. Valószínűleg az ő dédnagymamája volt az, akiről a legendás mese az Alice Csoda országban íródott. Ha már a dédnagyanyám kipróbálta, akkor miért ne próbáljam ki én is - gondolta John. Nem is habozott sokáig, már hívta is azt az embert, akit olyan esetekben szokott hívni, amikor kell valami, ami nem legális.

Na ezzel is megvolnánk! Ledobta az ágyra a telefont, és kiment a konyhába, hogy reggelit készítsen magának, mert kurvára megéhezett a spanglitól. Nem lakott messze attól a bizonyos "szokott helytől", ahol találkozni szoktak ilyen tranzakciók lebonyolításánál. Pontosan ötre ért oda, a srác is jött nem sokkal utána.

 

John embere nem az az átbaszos fajta dealer volt. Mindig pontos, megbízható, és segítőkész. Ritka példány. John hazament, feszített egy sört, kibontotta a csomagolásból a gombát majd elkezdte eszegetni. Hátradőlt a fotelben, sörözött, cigizett és a tévét bámulta. Szép lassan elfogyasztotta az egész gombát anélkül, hogy észrevette volna, pedig nem akarta ő befalni az egészet, mondván nehogy a torkos borz visszaüssön. Belenyúlt a zacsiba kotorászott egy darabig, aztán lenézett és látta, hogy teljesen üres! Kicsit elsápadt, de aztán hamar megnyugodott, hiszen ha dédi túlélte, akkor ő is! Mintha mi sem történt volna tovább iszogatta a sörét és nézte a tv-t. Nagyjából fél óra telhetett el a gomba elfogyasztása óta, amikor kezdte furcsán érezni magát. Egy pillanatra behunyta a szemét. Különös dolgok kerültek a szeme elé. Vibráló mandalaszerű körök, színesek, villózva váltották egymást, de mindemellett nem volt rosszul, nem szédült, vagy kerülgette a hányinger, sőt teljes békét érzett legbelül. A testé elkezdte csavarni szer! A lába ujjától, a feje búbjáig, egy különös izomláz szerű érzés kerítette hatalmába, a testrészei, mintha külön életet éltek volna. Aztán kicsit mintha alábbhagyott volna ez az érzés, majd kinyitotta a szemét, mert azt érezte, hogy neki most fel kell állnia, és mászkálnia kell! Kinyitotta a szemét és nem akart hinni neki! A látvány ami fogadta, egyszerre volt hátborzongató és különleges! Még mindig a székben ült, a tv előtt, azzal a különbséggel, hogy kb. tíz centi magas volt, a 175cm helyett! Azt a rohadt életbe! Összementem! Vajon meddig maradok így? Á ez biztos csak gomba flash! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok villantak be az agyába. Még ült ott egy darabig és szemlélte a fölé tornyosuló szobát, majd elindult körbenézni, hiszen nem minden nap adatik meg, hogy tíz centisen szemlélje a világot! Kisétált a szék szélére, hogy megnézze, milyen magasan is van, vagy egyáltalán merre tud továbbmenni. Ahogy lenézett látta. Hogy az ugrás ki van zárva! Reflexszerűen, zsebre tette a kezét és megtapintotta a bicskáját, aminek felettébb örült és még valamit, a füves dobozkáját, amiben volt cigi papír, no meg a tegnap este megvásárolt marihuána! Ezek után egyből jobb kedve lett! Az volt a terve, hogy a fotel melletti polcos szekrény tetejére mászik föl, mert onnan belátja az egész szobát és majd ott kitalál valamit. Ehhez azonban le kellett jutnia a fotelből a földre és onnan felmászni! Elővette hát az ominózus bicskát, és megbontotta vele a szövetet, amit kötélnek használ majd, egyrészt a leereszkedéshez, másrészt a szekrény megmászásához is jól jöhet még! Először lebontott egy akkora darabot, ami leért a földig, aztán egy másikat, amit majd a mászáshoz fog használni. Kicsit úgy érezte magát, mintha egyszerre lett volna Indiana Jones és Mcgyver! A leereszkedés sikeres volt, a másik „kötelet” meg összetekerte és a vállára akasztotta. A szekrénnyel viszonylag szerencséje volt, mer olyan jó kialakítása volt, hogy az ő tíz centijével teljesen jól meg tudta mászni! Felért hát a csúcsra! Körbekémlelt! Olyan érzése volt, mint a hegymászónak, aki meghódította a kiszemelt sziklát! Közben arra lett figyelmes, hogy gyakorlatilag teljesen tisztának érzi a tudatállapotát, leszámítva azt, hogy tíz centi magas! A polcon nem igazán talált semmi érdekeset, csak pár tankönyv, meg a kulcs csomója volt ott. Azon töprengett, hogyan tovább?  

 

 

John Castel, a nyári rezidenciájában tartózkodott, valahol Dél-Amerikában. Akkor jártam nála, amikor 1954-ben az inkák életéről szóló cikkemhez gyűjtöttem az információkat! Egyik este, amikor elfogyasztottam már jó pár tequilla sunrise koktélt a szálloda halljában, mint valami isteni szikra, eszembe jutott Costello! Mi lehet azzal az elmebeteg fasszal! Nem voltunk sülve-főve együtt, de régóta ismertük egymást. Amolyan országos haverom volt. Igen azt hiszem ez a jó kifejezés!

Elővettem a noteszomat, majd kissé erőltetett mozgással odamentem a telefonhoz, és felhívtam az otthoni számát.

-kicsöng

-kicsöng

-Tessék, Mr. Castel lakása!

-Khmm… ő jó estét John otthon van?

-Ki keresi?

-A Firkász.

-Firkász!?

-Nos igen, ha elmondanám a nevem, meg kéne, hogy öljem!

-Tessék?

-Tudni fogja, ki vagyok! A fenyegetést meg ne vegye komolyan! Csak vicceltem!

-Hülye fasz!

-Tessék? Nem értettem pontosan elég halkan hallom!

-Csak azt mondtam, hogy Mr. Castel a nyári rezidenciájában tartózkodik.

-Értem. Meg tudná adni a számát?

-Mr. Castel megtiltotta, hogy bárkinek is megadjam!

-Igen, de mi tényleg jól ismerjük egymást, csak már rég nem találkoztunk, ezért nem tudom ezt a számát! Ha ebből valami kellemetlensége származna, ígérem, kezeskedem magáért!

-Rendben!

 

Lejegyeztem a számot és mindjárt föl is hívtam! Kiderült, hogy ennek a mocsoknak itt van Dél-Amerikában a rohadt kis hobbytelke! Ez jó alkalom, hogy összefussak vele, mielőtt visszamegyek Miamiba!

Rendeltem még egy Cuba Librét és élveztem még egy kicsit a meleg nyári este, varázsát, miközben a zenegép lassú andalító jazzt kezdett játszani.

 

Másnap összepakoltam a holmimat, szereztem egy taxit, ami elvitt Ecuadorba, merthogy itt lakott az én John haverom! Így útközben, még tudtam pár fotót is készíteni a riporthoz. Emlékszem rohadt meleg volt! Már vagy három órája nyeltem a port a kocsiban, mikor végre megérkeztünk. Leharcoltnak, és fáradnak éreztem magam a tegnap este után. 

Szép kis vityillója volt a disznónak! A kertről nem is beszélve! Pálmafák, kisebb nagyobb sziklakertek és dísztavak felett sétáltunk el a komornyikkal, amíg egy kis oázisszerű kerti létesítményhez értünk! Ahonnan Frank Sinatra muzsikát hallottam kiszűrődni.

-Mr. Castel! Megérkezett Mr… Hogy is hívják?

-Firkász

-Izé… szóval itt van!

-Mit keresel itt te tollforgató!

-Örülök, hogy látom a mocskos pofádat! Itt sütteted, a fehér segged?

-Igen, tudod elegem volt New Yorkból! Egy kis lazításra vágytam és lejöttem a nyaralómba pár hétre!

-Szép mondhatom!

-Dobd le magad és igyunk valamit!

 

Pezsgőt hozatott, a pincérrel. Nem lesz ez túl korai? Kérdeztem tőle. Dehogyis! Délután ötkor a legjobb pezsgőzni! Ez annyira természetes volt számára, mint az angoloknál az ötórai tea! A pingvin kihozta a pezsgőt, jégbe hűtve, ahogy azt kell, majd hozzátette:

-Uram ez egy 1945-ös francia pezsgő, a legjobb évjárat!

Kitöltötte, az italt, koccintottunk! Alighogy lecsúszott a torkomon, Castel ráüvöltött a pingvinre!

-Mi ez a szar?

-De uram!

-Leszarom milyen évjáratú és honnan származik!

 

Azzal kilocsolta az egészet és megint ráförmedt a komornyikra. Hozz inkább whisky-t sok jéggel!

Őrülten sznob volt a csávó. Ha a hugy lett volna a divat jégbe hűtve citrommal, azt itta volna. De szerencsére nem az volt! Szóval elkezdtünk dumálni erről, arról, meló család stb. Castel amolyan fehérgalléros bűnöző volt, vér ugyan nem tapadt a kezéhez, de megvoltak a saját kis piszkos ügyei.

Ez számomra már az első találkozásunkkor kiderült! „Nyolc évvel ezelőtt, New Yorkban egy félig meddig rendőrségi ügyön dolgoztam. Konkrétan egy korrupciós botrány volt. A rendőrség és az olasz maffia között!  Amikor a maffiáról kellett volna megtudnom valamit, akkor kerestem fel Castelt. Tudtam, hogy ő kapcsolatban áll velük. Egy füstös kis kocsmában találkoztunk, ő totál be volt nyomva, majd belekötött a pincérnőbe és majdnem összevertek minket.”

Úgy éreztem, mintha szándékosan be akart volna avatni, a személyes ügyeibe. Tömte a fejem a hülye dumájával, majd végül azt akarta kihozni az egészből, hogy neki, kell egy üzlettárs! Mondtam neki, hogy ez kizárt dolog, sok hülyeségbe benne vagyok, de engem ez a fajta pénzszerzési mód nem érdekel! Mindeközben azért kezdtünk elázni a whisky-től. Nem szerettem Castelt amikor nagyon be volt állva, mert agresszív és erőszakos volt olyankor. Ki tudja mire képes ez az őrült! Végül is régóta nem találkoztunk, lehet, hogy azóta még hülyébb lett! Egyre jobban belemerült a győzködésbe. Gondoltam kimegyek wc-re, hátha lecsillapodik addig. Mire visszamentem, ismét nekem esett. Elég zavaros volt a beszéde, de azt vettem ki a szavaiból, hogy összeszövetkezett egy dél-amerikai gerilla csoporttal! Az elhangzott bizalmas információk tükrében, nem csak abban voltam biztos, hogy semmilyen formában nem fogom tartani vele a kapcsolatot, hanem abban is, hogy hamar meg kell lépnem innen. Megpróbáltam más irányba terelni a beszélgetésünket, de már teljesen be volt csavarodva. Mondtam neki Jack, tegyük el magunkat holnapra, majd tiszta fejjel visszatérünk rá! Persze reméltem, hogy holnap semmire nem fog emlékezni! Nagy nehezen belement és nyugovóra tértünk.

Másnap, olyan kilenc tájba tértem magamhoz, az udvarról, hangos beszélgetés hallatszódott. Castel hangját megismertem, de volt valaki más is! Óvatosan kinéztem az ablakon, de azon nyomban vissza is húzódtam! Ugyanis láttam, hogy Jack beszélgetőpartnere, surranóban, terepszínű nadrágban és olajzöld atlétában állt, egy hatalmas pengével, és egy pisztollyal az oldalán! Ebből kiderült számomra, nemhogy elfelejtette Jack a tegnapi témát, hanem egyenesen idehívta az egyik gerillát! Nem volt túl sok időm arra, hogy végiggondoljam mit tegyek! Kamuzhatnék is valamit, hogy el kell mennem, mert valami fontos ügy jött közbe, de ebben nem vagyok jó.

Végül is kimentem és reménykedtem benne, anélkül, hogy hazudnom kéne, megoldom, hogy lelépjek ebből az eszelős társaságból!

 

 

Castel: ÁÁÁ… Itt van az én régi cimborám Mr. …

Firkász: Szólits csak Firkásznak!

Gerilla: Nos, örülök, hogy megismerhetem! A nevéből ítélve újságíró, ha nem tévedek!

Firkász: Talált süllyedt!

Gerilla: És ha nem titok, megkérdezhetem melyik lapnál?

Firkász: Szabadúszó vagyok! Most éppen a Rolling Sones-nak készítek egy riportot az Inkákról.

Gerilla: Nem rossz téma! De nekem lenne egy másik ötletem!

Firkász: Éspedig?

Gerilla: Castel már bizonyára mesélt a mi kis szövetségünkről!

Firkász: Hát… Igazából… Tegnap este beszélt nekem önökről, de nem volt sem ő, sem én, beszámítható állapotban!

Castel: Ezt nagyon diplomatikusan fogalmaztad meg! Kurvára részegek voltunk!

Gerilla: Megesik az ilyesmi! Nos arról van szó, hogy van egy csapatom, egy most verbuválódott gerilla csoport, melynek célja, hogy irányításuk alá vonják Dél-Amerikát és egyben függetlenné tegye Észak-Amerikától!

Firkász: Azt hiszem ebben én vajmi keveset tudok segíteni!

Gerilla: Tudod mit! Tegeződjünk már! Utálok magázni, meg önözni!

Firkász: Rendben. Szevasz.

Gerilla: Nagyon is sokat tudsz segíteni! Velünk kéne lenned, legalább az első nagy harcig és jegyzetelni, majd írnál rólunk egy diadalmas cikket, valamint te lennél a kommunikációs

csatornánk, a sajtó felé!

Firkász: Ez mind szép és jó, de ebből nekem milyen hasznom fog származni?  

Gerilla: Ha végig együttműködsz velünk, nagyon hálás leszek, és jó pénzt fizetek!

Firkász: És mi van, ha nem jön be a tervetek? Ha megbuktok?

Gerilla: Szerintem neked nincs vesztenivalód! Ha megbukunk, azt mondod, hogy mi kényszerítettünk! Akkor nekünk már úgy is mindegy lesz! Az már nem oszt nem szoroz! De sikerülni fog! Sikerülnie kell!

Firkász: gondolod, hogy a katonák, vagy a rendőrség, vagy bánom is én akárki, aki elfog minket ennyire megértő lesz velem?

Gerilla: Valószínűleg téged le se fognak szarni abban a pillanatban!

Firkász: Nos, ez ügyben el kell intéznem pár telefont! De ne aggódj, nem a rendőrséget hívom, hanem a Rolling Stonest, ugyanis nekik még tartozom egy cikkel, illetve megkérdezem, hogy érdekli-e őket ez a sztori.

Gerilla: Biztos érdekelni fogja a rohadt hiénákat! Bocs a hiénáért! Tudod a jelenlévők mindig kivételek!

Firkász: No problemo! Megszoktam már az ilyesfajta hasonlatokat! Szóval telefonálhatnék egyet?

Castel: Persze természetesen! Tudod hol a telefon nem?

Firkász: Ja!

 

Beszéltem a Stones főszerkesztőjével, aki természetesen nagy fantáziát látott az én gerillatudósításomban! Majd megerősített, hogy a rendőröktől illetve katonáktól ne tartsak, mert értesíti őket arról, hogy a gerillákkal van egy újságíró is. Abban viszont ő is teljesen biztos volt, hogy az első komolyabb katonai összecsapásnál elbuknak a lázadók!  

Mielőtt visszatértem volna „kedves” barátaimhoz, megálltam az ajtóban, ahonnan csak én láttam őket, ők viszont nem láttak engem. Láttam a szemükben az őrületet, de ez nem amolyan egészséges őrület volt, hanem igazi, amelyik eltompítja az agyukat és többé már nincs kapcsolatuk a valósággal.

Megbeszéltünk még pár apróságot, majd azzal váltunk el, hogy holnap reggel nyolckor indulunk a dzsungel mélyére, a főhadiszállásra! Édes istenem! Már bántam a napot, amikor eszembe jutott ez az állat! Aznap este még ittam egy keveset, mert kicsit stresszes voltam a másnap miatt.

 

Reggel már jóval előbb fent voltam, mint Jack, kb. hat óra lehetett, kiültem a teraszra. A nap első sugarai már égették az arcomat. Előkotortam a táskámból, a cigarettatartómat és kivettem belőle az utolsó fűvel megspékelt staubomat. Majd rágyújtottam, és elszálltam. Miközben a teámat kortyoltam és szívtam, azon elmélkedtem, hogy miként fog elsülni ez az egész istenverte sztori! Vajon, hogy fogok belőle kiszállni? Megúszom-e egyáltalán épp bőrrel? Nem a börtöntől féltem vagy ilyesmi, hanem az életemet féltettem! Elvégre is egy csapat megszállott, agyament őrülttel leszek, összezárva ki tudja meddig! De inkább másfelé tereltem a gondolataimat, még mielőtt felülkerekedik rajtam a paranoia és arra gondoltam, hogy egy jó kis kaland lesz, amiből egy kellemes kis sztorit fogok összeeszkábálni!

Csörömpölést hallottam a konyha felől! Gondoltam Jack biztos felébredt. De nemhogy felébredt, hanem teljes harci öltözékben jelent meg a teraszon!

Castel: Előkészítettem a ruhádat vedd fel mert hamarosan indulunk!

Firkász: Értettem parancsnok úr! Megihatom a teámat?

Castel: Ne marháskodj már! Ez komoly dolog!

 

Komoly mi? Az a komoly, hogy te meg a félőrült bandád felveszitek a harcot az Amerikai Egyesült Államokkal! Persze ezt nem mondtam neki! Majd lehúztam a teámat és elindultam átöltözni. 

Miután magamra kaptam a dzsungel szerkót, Jackkel hátramentünk a garázsba, ahol már előkészítették nekünk a terepjárót. Bedobáltuk a csomagjainkat, és nekivágtunk, a közel két órás zötykölődésnek a dzsungelbe.